Üdvözöljük a Cappy Tours oldalán !

"Találj rá a saját utadra!"

}Gasztrodeklaráció

A turizmus és a gasztronómia erőteljesebb összefonódását és közös népszerűsítését célozza az az újabb történelmi jelentőségű megállapodás, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., valamint 17 szakmai szervezet írt alá március 24-én, Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A nemzeti marketingszervezet kezdeményezésére megszületett „Deklaráció a magyar gasztronómiáról” többek között azokat a közös alapelveket és célokat rögzíti, amelyek szem előtt tartásával és követésével a magyar gasztronómia hatékonyabban járulhat hozzá az országkép formálásához, a turisztikai kínálat bővítéséhez, valamint a helyi és regionális keresletélénkítéshez.

 

Deklaráció a magyar gasztronómiáról

Közös deklarációt írt alá a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a magyar gasztronómia ügyét képviselő 17 szakmai szervezet, annak érdekében, hogy összehangoltan tevékenykedjenek tovább a magyar gasztronómia jövőjéért, illetve egységes magyar gasztronómia-brand kidolgozása érdekében. A Nemzetgazdasági Minisztérium részéről dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Turizmus Zrt. részéről pedig dr. Faragó Péter vezérigazgató látta el kézjegyével a dokumentumot.

 

A deklarációban leszögezik:

A jelenkori magyar gasztronómia ereje az évezredes hagyományok, a legendás magyar vendégszeretet, a kiváló minőségű helyi alapanyagok és a korszerű, egészségtudatos trendek találkozásában rejlik. Ételeink és italaink elkészítésekor kiemelt jelentőséggel bír emellett az a kreativitás és ötletgazdagság is, amelyet világszerte Magyarországhoz, a magyar szellemi és tárgyi örökséghez, találmányokhoz társítanak. Emellett a gasztronómia szorosan kapcsolódik a magyar csúcsteljesítmények (hungarikumok) általános nemzeti kampányához. A gasztronómiához köthető hungarikumok ugyanis kiválóan alkalmasak arra, hogy a magyar gasztronómia jó hírét vigyék a világba.

Dr. Faragó Péter hangsúlyozta: a kormányzat és a szakmai szövetségek a jövőben még szorosabban együtt kívánnak működni annak érdekében, hogy a magyar gasztronómia ismertsége és nemzetközi elismertsége tovább növekedjen. A Magyar Turizmus Zrt. mint a Gasztroélmények Éve 2016 főszervezője vállalja, hogy a jelen deklarációt aláíró szervezeteket hagyományteremtő szándékkal a deklarációban foglalt üzenetek továbbgondolása céljából évente egyszer összehívja, fórumot biztosítva a magyar gasztronómia hosszú távú jövőképének kialakítására.

 

A deklarációban megfogalmazott célok (kivonat):

  • Célunk Magyarország gasztronómiával kapcsolatos kül- és belföldi megjelenéseinek egységesítése, az üzenetek összhangjának fokozása, és ennek révén a pozitív imázs erősítése határokon innen, és túl.
  • Célunk, hogy a szezonalitás, és az ezen alapuló változatosság és friss alapanyagok az eddigieknél hangsúlyosabb szerepet kapjanak a hazai kínálatban.
  • Célunk a termelő, a szolgáltató és a vendég közötti bizalom erősítése, a tudatosság fokozása mind a termelési, mind az elkészítési fázisban, mind a fogyasztás során.
  • Célunk, hogy növeljük a fogyasztók körében a hazai élelmiszertermékek (hagyományos és kézműves termékek), valamint a kapcsolódó hungarikumok ismertségét és kedveltségét, segítsük a tudatos fogyasztói magatartás erősödését, az egészséges táplálkozás elterjesztését, környezettudatos magatartásformák kialakulását. Erősíteni kívánjuk az ágazaton belüli együttműködési hajlandóságot, a közösségi marketing hasznának mind szélesebb körben történő felismerését, és a benne való aktív részvételt és közreműködést.
  • Magyarország megjelent az európai csúcsgasztronómia térképén. Célunk, hogy ezt a helyét a magyar gasztronómia megőrizze, megerősítse, az ország egészére kiterjessze, és erről mind többen szerezzenek tudomást belföldön és külföldön egyaránt.

Ezen célok elérése érdekében a deklarációt aláíró szervezetek vállalják a szakmai együttműködést, és a fentiekben megfogalmazott gondolatokat tolmácsolják tagságuk felé is. Vállalják továbbá, hogy kommunikációjukban helyet adnak a deklarációban foglalt alapelveknek és üzeneteknek.

 

A magyar gasztronómiáról szóló deklaráció aláírói:

  • Biokontroll Hungária Non-profit Kft.
  • Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége
  • Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete
  • Juh és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet
  • Kisüsti Pálinkafőzők Országos Egyesülete
  • Magyar Biokultúra Szövetség
  • Magyar Bor Akadémia
  • Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
  • Magyar Fesztivál Szövetség
  • Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
  • Magyar Nemzeti Kereskedőház
  • Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  • Magyar Vendéglátók Ipartestülete
  • Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal*
  • Országos Fűszerpaprika Terméktanács
  • Stílusos Vidéki Éttermiség
  • Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége

*A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is csatlakozott az aláírókhoz, de az ünnepélyes aláíráson nem tudott jelen lenni.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán

► Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com

ujaranykor.hupont.hu

2. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

3. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

4. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

5. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

6. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

7. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

8. Lányok oldala

► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................

girlsvorever.hupont.hu

9. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

10. World Stars

► Minden amit a tini sztárokról tudni kell

worldstars.hupont.hu

11. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

12. Frissen vágott csirke-kakas őstermelőtől házhozszállítva pipifarmról!!!

► Válassza a hazai mindíg friss csirkét, mesterséges hústömegnövelök,színezékek nélkül!!!

pipifarm.hupont.hu

13. Róbert bútor

► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.

robertbutor.hupont.hu

14. Winx Club rajongói oldal

► Minden ami a Winx Clubról szól! Képek, leírások, játékok, tudnivalók

szuletett-kemek.hupont.hu

15. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

16. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

17. AHI-TM Tudatos Mozgás Dimenziója Öngyógyítás

► Tudatos Mozgás Dimenziója Tegyünk egészségünkért

ongyogyitasahi.hupont.hu

18. TESTBESZÉD

► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL

testbeszed.hupont.hu

19. Lady Gaga <3

► Minden, ami Lady Gaga!!

ladygagafever.hupont.hu

20. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

21. PASSO

► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...

passo.hupont.hu

22. Soniboy receptjei

► Összegyüjtött receptek

soniboyrecept.hupont.hu

23. Eszterlánc Kreatív Hobby üzlet / Pécs

► Nem csak a "kézügyeseké" a világ, aki ügyes az rajzol vagy fest....a többiek hozzánk jönnek:) ! Pécs, JÓKAI Mór U. 6.

devaimarti.hupont.hu

24. SZÁZSZORSZÉP kézimunka

► Egyedi tervezésű és készítésű kézimunkák. Kain Márta 06-50/105-4501 szazszorszep.kezimunka@gmail.com

szazszorszep-kezimunka.hupont.hu

25. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322,20/9396863

► 1992 óta - 33 éve -a lakosság szolgálatában.

zafirker.hupont.hu

26. Bauxitbányász Horgász Egyesület (Tapolca)

► Balatoni horgász paradicsom a szigligeti öbölben.Megközelíthető a 71-es főút 88-as km-szelvénynél.Vizparthoz közeli horgászház négy vendégszobával,szociális blokkal.Vendégeinknek bérelhető csónakokat biztosítunk.

bauxithe.hupont.hu

27. PECAZONA

► Itt mindet megtudhatsz hogy foghatod ki álmaid nagy halát.

pecazona.hupont.hu

28. BÚTOR SZERELŐ asztalos GYORS SZERVIZ 06209884170

► Bútorszerelés,bútorjavítás,bútorépítés! Asztalos karbantartás 0-24. Lapraszerelt bútorok összeállítása. Törött ágyak,rekamiék,kanapék javítása. Tolóajtók, fiókok beállítása NON - STOP.

butorszerelosos.hupont.hu

29. WWW.POKEMON-NEV.HUPONT.HU

► Neveljetek ti is pokemont,éljétek bele magatokat hogy ti is érezzétek amit ash és barátai kalandjuk során!!!

pokemon-nev.hupont.hu

30. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

31. FERNANDO TORRES

► Focisták és Fernando Torres

focitorres.hupont.hu

32. Állatokról Sztárokról is szól de szerintem itt az ideje keresgélni

► Ez itt Rami & Ancsi weboldala tök jó gyakrabban gyertek

ancsirami.hupont.hu

33. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3

► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop

emorainbow.hupont.hu

34. Szeretettel várunk vissza!

► Csipet csapat összetart!

csipet-csapatka.hupont.hu

35. Fatima oldala

► Itt vannak a legtutti dolgok!!!

faty-remtortenetei.hupont.hu

36. BUCSAI MALOM SZÁLLÁSHELY

► "Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom"

bucsaszallas.hupont.hu

37. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE

► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!

uralkodok.hupont.hu

38. AUTÓDIAGNOSZTIKA OP-COM, VCDS.

► AUTÓDIAGNOSZTIKA MINDEN SZINTEN OP-COM

autodiagnosztika.hupont.hu

39. <3ωíωíєηη σℓ∂αℓα..<3

► мιη∂єη αмιт кєℓℓ тυ∂ηι α кυтуáкяóℓ...!

mindenamikutya.hupont.hu

40. Debby Ryan és Ariana Grande

► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!

debby-ariana.hupont.hu

41. Érettségi Tételek

► Érettségi tételek kidolgozva

tesztelem.hupont.hu

42. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

43. BÉNYEI FOGADÓ panzió és étterem

► A Bényei Fogadó Tokaj Hegyalján,Észak-magyarország egyik legrégebbi,kádármesterségéről és borairól híres településén Erdőbényén található. Tel:06-20-3608656 E-mail:benyeifogado1@gmail.com

benyeifogado.hupont.hu

44. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

45. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

46. Gyógyulás kincse bennünk van!Öngyógyító folyamatok támogatása természetesen

► Napjainkban egyre nagyobb az igény a világos alapokon nyugvó, könnyen használható, mellékhatásoktól mentes gyógymódra, olyan terápiára, ami nem csak a már kialakult betegségek kezelésére, de megelőzésre is alkalmas. Alternatív gyógymódok.

wwwtermeszetes-gyogymodok.hupont.hu

47. NEMZETKÖZI GYERMEK ATLÉTIKAI TALÁLKOZÓ VARSÓ 2013

► Információt kaphatsz, a Varsói versennyel kapcsolatosan. Indulás, utazás szállás, felszerelés, valamint , eredményeid alapján hol állsz a válogatási rendszerben

bencspal.hupont.hu

48. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

49. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás

► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!

autofelvasarlasbudapest.hupont.hu

50. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)

► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)

tinilanyoklapja.hupont.hu

51. Justin Bieber rajongó

► Én Anaszti vagyok és ezt az oldalt Justin Biebernek és a rajongóknak ajálom

cola.hupont.hu

52. Waneee lapja

► jo hogy ittvagy!☺☻♥¦♣♠•◘○•◘◘◘

girlsnet.hupont.hu

53. képek, képeslapok, versek ,idézetek,csak gyere és nézbe hozám

► képek,versek.és még minden amit a szem eltud kápráztatni

izaliza.hupont.hu

54. Hajhosszabbítás olcsón !Szuper minőségű póthaj !

► Póthaj vásárlása kedvező áron! Hozott póthaj, Folyamatosan kedvező munkadíj Akár hétvégén is ! Budapesten !

hoillesztesolcson.hupont.hu

55. egy lány oldala

► Kukkants be máskor is!!

egylanyoldala.hupont.hu

56. home architec HIDRO-BUILD kft.

► home architec home building családi ház tervezése

architec.hupont.hu

57. ASEA AZ ÉVSZÁZAD FELFEDEZÉSE!

► A REDOX JELZŐ MOLEKULÁK LÉNYEGESEN FONTOSAK A SEJTEK EGÉSZSÉGÉHEZ, EZÉRT VAN AZ,HOGY A TEST MAGA ÁLLÍTJA ŐKET ELŐ. VISZONT AMINT IDŐSEBBÉ VÁLUNK,SEJTJEINK EGYRE KEVESEBBET HOZNAK LÉTRE EZEKBŐL A MOLEKULÁKBÓL!!!!!

advancinglife.hupont.hu

58. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

59. A DOBAI ELEMI ISKOLA HONLAPJA

► A dobai gyerekek saját írásai bújtak erre a lapra, valamint életük a szép faluban...

dobaiiskola.hupont.hu

60. VATTACUKOR GÉP POPCORN GÉP PAVILON SÁTOR ÉS ÉPÍTETT RAKTÁR TÁROLÓSÁTOR

► VATTACUKOR POPCORN GÉPEK ELADÁSA! 2x2 2x3 3x3 3x4,5 3x6 4x4 4x6 4x8 5x5 és nagyobb FÉM ÉS EXCLUSIV ALUMÍNIUM VÁZAS PAVILON SÁTOR

vattacukorkiraly.hupont.hu

61. Fácánfélék,Díszbaromfik,viziszárnyasok rezidenciája

► Ragaszkodj az álmaidhoz, mert nélkülük az élet olyan, mint egy törött szárnyú madár, ami nem tud repülni.

facan-rezidencia.hupont.hu

62. Idézetek :)

► 2o1o. o9. o1. *Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre..!

sbgurl.hupont.hu

63. Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

► Régi vágyad az éneklés? Szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból? Nem szeretnéd veszni hagyni tehetségedet? Érdekel, hogy érdemes-e énekléssel foglalkoznod? Gyere és segítek!

viktoriaenekstudio.hupont.hu

64. Kiskert, komposztálás

► A konyhakert, a kiskert és a komposztálás vezetésével, illetve elkészítésével és mozzanataival....

kerteszeteshobby.hupont.hu

65. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

66. Anime Stars

► ez egy anime oldal, mely csak anime-vel foglalkozik. Remélem tetszeni fog. ;)

animestars.hupont.hu

67. Loobelt MOTOR

► ---Használt robogók, Kis- és Nagymotorok; Új és használt alkatrészek; ------------------------------Kiegészítők; Motoros ruházat--------------------------------------------------4405 Nyíregyháza, Kállói út 105.------------------------06 30\2616 044

loobeltmotor.hupont.hu

68. Zen(e/é)szek

► Csá !! Üdv a honlapomon akinek a zene fontos az nézzen itt szét...

benczeistvan.hupont.hu

69. GLITTEREK

► Csillogó képek minden kategóriában

lametta.hupont.hu

70. A teknősök világa

► Nézd meg és tudj meg többet a teknősökről!!

tekicsapat.hupont.hu

71. Aknamélyítő Sporthorgász Egyesület Tatabánya

► Tisztelt látogató! Üdvözöljük Önt az Egyesület folyamatosan megújuló honlapján!

aknamelyitok.hupont.hu

72. Miskolctapolcáért Egyesület

► Az a fontos, hogy összefogjunk valakiért, vagy valamiért, s nem az, hogy valaki, vagy valami ellen!

miskolctapolca.hupont.hu

73. A pokol harcosai

► A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg.

pokollovasai.hupont.hu

74. XXXIV.Eucharisztikus világkongresszus és az első magyar színes film.

► 1938. május 25-én ünnepélyes külsőségek közepette megkezdődik Budapesten a XXXIV. Eucharisztikus világkongresszus és Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett emlékév.

eucharistic.hupont.hu

75. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 44
Össz.: 6 452

Látogatottság növelés
Oldal: Friss szállodai hírek
Üdvözöljük a Cappy Tours oldalán ! - © 2008 - 2025 - hajzertours.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »